Albérlet

2013.09.29. 17:44 zoli.

Gáborral, akit szintén alkalmazott a Conformiq és picivel utánam kezdett, megállapodtunk, hogy eleinte együtt bérlünk lakást, mert így kedvezőbb és kezdetben ez jól jön. Emiatt a legalább kétszobás albérletek között keresgéltünk, valamint további igényünk volt az, hogy fél évnél ne legyen hosszabb a minimális bérlési idő. Ez nehezítette a feladatot, ugyanis az esetek többségében ezt 1 évben állapították meg. Egy finn kollegina segítségünkre volt az albérlet keresésben. Ő is böngészte az internetet és telefonon is érdeklődött a hírdetőknél további részletek felől, majd figyelmünkbe ajánlotta azokat a lakásokat, amelyeket minden szempontból megfelelőnek talált. Több lakás fennakadt a rostán, vagy kiadták már, vagy túl hosszú volt a minimális bérlési idő.

Idővel azonban találtunk egy olyat, ami még kiadó volt és jónak ígérkezett. A hírdetésből kiderült, hogy egy társasházi, 77 m²-es lakásról van szó, ami Espoo nyugati, Helsinki felőli szélén fekszik. Két szoba, nappali, étkező, különálló konyha, fürdőszoba és gardrób található benne, valamint még egy erkély is tartozik hozzá. A konyha bútorozott és mikrótól, valamint mosogatógéptől eltekintve gépesített is, a lakás többi része viszont üres, bútorozatlan, ahogy itt az albérletek többsége az. Nem elhanyagolható, hogy a munkahelyhez közel, kényelmes gyalogtávolságra fekszik. A minimális bérlési idő mindössze 1 hónap és az 1133 €-s havi bérleti díj (ne kérdezzétek, hogyan jött ki nekik ez az összeg :) ) még a kedvezőbbek közé tartozik, ami ráadásul magába foglalja a rezsiköltségek nagy részét, csak a villanyért kell külön fizetni. A pozitívumok mellett sajnos néhány negatívum is felsorakozott: Magáról az épületről voltak fotók, a lakásról viszont nem. Ez némi aggodalommal töltött el, de a kollegina személyesen megtekintette, szerinte korrekt a lakás. A másik negatívum pedig az, hogy kaucióként tőlünk 3 havi lakbérnek megfelelő összeget kérnek, mert külföldiek vagyunk, egyébként megúsznánk mindössze 250 €-val.

Összeségében megfelelőnek tűnt a lakás, ezért Gáborral gyorsan "rábólintottunk". Szerződéskötéshez nem fogadták el a szkennelős-emailezős-nyomtatós megoldást, megkövetelték a postázós módszert. Ez lassabb és kényelmetlenebb, de zökkenőmentesen zajlott.

Ami az áramszolgáltatást illeti, nem a lakás tulajdonosa szerződik a szolgáltatóval, hanem a bérlő. Ezzel nem volt probléma, telefonon egyszerűen és gördülékenyen meg tudtam rendelni az szolgáltatást.

Aztán elérkezett az idő, egy hétfői nap, amikortól el lehetett foglalni a lakást. Reggel felkerestem a társasházkezelő irodát. Ott az útlevelem, a bérleti szerződés és a kaució befizetését igazoló bizonylat bemutatását követően, meg is kaptam a kulcsokat. Megkérdezték, hogy megtartsanak-e egyet arra az esetre, ha netán elveszíteném a sajátomat. Ilyen esetben lehet hívni a társasházkezelő céget, hogy jöjjenek és nyissák ki az ajtót. A kiszállás térítéses szolgáltatás, de kultúráltabb, mint betörni a saját lakásba. :) Ezután izgatottan indultam az albérletbe. Kíváncsi voltam, vajon nyitja-e a kulcs az ajtót, lesz-e villany, víz, melegvíz és úgy egyáltalán mégis miféle lakás vár rám. :)

A bejutás simán ment, a lakás pedig tiszta és valóban korrekt volt. Víz folyt a csapokból, amikor a villany meglétét szerettem volna ellenőrizni és lámpát kapcsoltam, akkor viszont meglepetés ért. A lakás annyira üres volt, hogy még világítás sem volt, a mennyezetről minössze csupasz kábelek lógtak. Kezdetben a gardrób, a fürdőszobai tükrös kisszekrény és a konyhai felső szekrény alatti beépített világítás mentett meg az esti sötétségtől. :) Egyébként kintről is viszonylag sok fény áramlott be, szóval nem volt veszett a helyzet. :)

Ami a helyiségeket illeti, a két szoba mérete hálószobának éppen megfelelő. Az egyikben van egy nagy beépített szekrény, a másikban nincs, ahhoz viszont tartozik egy nagy gardrób. Mindkettőn nagy ablak van, amiken reggel süthet be a nap. A fürdőszobán csak egy pici ablak található, de már ez is elég ahhoz, hogy pl. egy kézmosáshoz nappal ne kellejen lámpát kapcsolni. Kád helyett zuhanykabin van, aminek jobban is örülök. A konyhát nagyjából közepes méretűnek sorolnám be. Mindenesetre elég nagy ahhoz, hogy kényelmeseen lehessen benne sütni-főzni. A nappali és az étkező egymás mellett fekszenek és egy nagy tolóajtóval elválaszthatók. Mindkettőnek hatalmas ablakai vannak, amik előtt az erkély található.

Szerencsére nem csak a térképről tűnt úgy, hogy közel fekszik az albérlet a munkahelyhez, valóban közel, kb 6-7 perc gyalogtávolságra vannak egymástól. További pozitívum, hogy a városrész központja is mindössze néhány percre fekszik, ahol többek közt található néhány hivatal, egy nagy élelmiszerüzlet, néhány egyéb bolt, orvosi rendelő, gyógyszertár és bank is. Tömegközlekedés szempontjából is szerencsések vagyunk, szinte bármerre tartó buszjáratnak van a közelben megállója és lesz a jelenleg még építés alatt álló Helsinki második metro vonalának is.

RentAndWorkplaceOnMap.jpgAlbérlet és munkahely, jobb oldalt pedig a Nokia központja

Beköltözésemet követő napon, munkából hazaérve már a saját nevem állt az ajtón és a lépcsőházban, a lakók névsorában is. Nem nekem kellett bajlódnom a kiírással és nem is kellett senkinek, pl. kaputelefonosnak telefonálnom, a társasházkezelő rövid időn belül automatikusan tette a dolgát.

A fürdőszobában ugyan helyeztek el csatlakozókat mosógép számára, de ezzel nem rendelkezünk, viszont ez szerencsére nem is probléma, ugyanis a ház földszintjén adott a lehetőség mosásra és még szárításra is. Van egy helyiség, amiben egy automata mosógép, centrifuga, szárítógép és kézi mosáshoz kialakított tálca található, egy másik helyiség pedig fűtéssel, ventilátorral és párátlanítóval a szárítást szolgálja. A mosógép pénzbedobós. A 30 és 40°C-os mosás 1 €-ba, az ennél melegebb pedig 2 €-ba kerül. A szárítóhelység használatáért nem kell fizetni, illetve valószínűleg bent van a mosás árában. És itt tényleg meleg van! Ha este kiteregetek, reggelre valószínűleg megszáradnak a ruhák.
A helyiségek tiszták, a gépek pedig jók. Szokatlan számomra, hogy nem lakáson belül mosok, de egyrészt olcsó, másrészt pedig nem kell mosógépet venni és egy esetleges költözésnél cipelni azt.

First Rent - Room for Washing - w630.jpgMosógép, centrifuga és szárítógép

First Rent - Room for Drying Clothes - w630.jpgRuhaszárító helyiség páramentesítő géppel

Egyébként a lakás tulajdonosa nem magánszemély, egy cég birtokolja és nem csak a lakást, hanem az egész házat, sőt ezt a 4 épületből álló együttest. A ház sarkán van is egy kis tábla a cég nevével. Ilyet a város más részén is láttam már, tehát valószínűleg nagyban foglalkoznak lakások bérbeadásával. Ezt a feltevésemet a cég weboldala helyben hagyja.
Az otthon megszokottakhoz képest érdekes, hogy itt a bérbeadó részéről hosszabb a felmondási idő, mint a bérlő részéról. Konkrétan 3 és 1 hónap.
Szoktam mondani, hogy szerintem Magyarországon még nem alakult ki, nem érett meg a lakásbérleti kultúra. Boldog-boldogtalan kiadja a második lakását és ha éppen úgy alalkul, hogy pénzre van szüksége, akkor eladja, a bérlőt pedig lapátra teszi. Szóval ezen véleményemben az imént említett dolgok megerősítettek.

Az albérleti szerződésben elő volt írva, hogy kötnünk kell lakásbiztosítást. Az egyik cégnek, amelyik ilyen biztosításokat is kínál, közel van hozzánk az egyik irodája, ezért ezt választottam. Bementem hozzájuk, de azt mondták, hogy jelenleg minden üzletkötő foglalt és be is vannak táblázva, ezért azt ajánlották, hogy az elkövetkező napok valamelyikére foglaljak egy időpontot. Két nappal későbbre, közvetlenül nyitás utánra kértem a találkozót. Az adott napon, a lefoglalt időpont előtt 1,5-2 órával SMS-ben értesítettek a megbeszélt "randiról". Nyitás után az irodába belépve az üzletkötők sorban várták az ügyfeleket. Az egyik odalépett hozzám és azt kérdezte én vagyok-e a Zoltán. Szó nem érheti a ház elejét, illően fogadták az ügyfeleket. A szerződés kötés simán ment. Persze, eközben az üzletkötő megpróbálta rámsózni más terméküket is, de nem erőszakosan. Ezekből egyébként egyelőre nem kértem.
A biztosítás éves díja 150 €-ra jött ki. A fizetés ütemezésében is rugalmasak voltak, egyösszegű, negyedéves és havi fizetés közül lehetett választani, én a negyedéveset kértem. A biztosítás sokféle kár költségének megtérítését magába foglalja, például elázás, vagy leégés általi károk költségét 25e €-ig, tartalmaz felelősségbiztosítást és jogi költségek térítését, és még olyasmit is, mint például egy TV összetörésének kárát saját ügyetlenségem következményében, ha mondjuk a TV-t leejtem, miközben átpakolom egyik szekrényről a másikra.

Előző hétvégén, miután megjött az első fizu, Gáborral elmentünk az Ikea-ba venni néhány bútort. Szerzeményeink hazaszállításához béreltünk egy Ikea furgont. 35 €-ba került az első 2 óra használat, ami szerintem kedvező. Egy 4 személyes étkező asztallal, kanapéval, dohányzó asztallal és TV állvánnyal tértünk haza. Már ettől a néhány bútortól is jobban néz ki a lakás, barátságosabb lett. :)

First Rent - New Dinning Set - w630.jpgAz újdonsült étkezőgarnitúránk

First Rent - New Sofa - w630.jpgMár a nappali sem üres! :)

Egyébként itt az Ikea is drágább, mint otthon. A kanapé például, amit vettünk, otthon 85e Ft-ba kerül, itt pedig (300 Ft/€-val) átszámolva 105e Ft az ára. Az étkezőasztalból és a hozzá tartozó 4 székből álló Jokkmokk nevű szett valamiért nincs fent az Ikea weboldalán, de mindenestre ez nagyon olcsó volt, mindössze 100 €-ba került és nem is gagyi. Fából készült, jól néz ki és masszív is, szóval ár-érték arányban kiváló, teljesen elégedett vagyok vele. :)

Mióta Budapestre költöztem, fény-mániás lettem, ezért most külön örülök a világos és napfényes albérletnek! :)

First Rent - Sunshine in Livingroom - w630.jpgÍgy néz ki a nappali, amikor besüt a nap (és éppen bútort szerelünk). :)

First Rent - Sunshine in my Room - w630.jpgA szobámba is jut közvetlen napfény, bár ide csak a fák lombjain keresztül.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://zolikalandjai.blog.hu/api/trackback/id/tr395506821

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása